Ő VOLT AZ ÖSSZETARTÓ

Print Friendly, PDF & Email
Ezekkel a szavakkal fejezte ki döbbenetét Ambrus Ferenc a Polgárőr Egyesület vezetője, mikor értesült Kratancsik József hirtelen és felfoghatatlan haláláról. Józsi bácsi, KrataPapa, az öreg Tüsi… Sorolhatnánk a sok becéző nevet. Munkája, közösségünkben betöltött szerepe leírhatatlan. Tehetsége a zenében igazi Isten adta ajándék volt. Az élet és a társaktól tanultak szólaltatták meg hegedűjét, és a harmonikáját. Ott volt a bajban, helyt állt a munkában, nótázott velünk, szeretete kifogyhatatlan volt családja és szülőfaluja, Pázmánd iránt. Zenélt, énekelt, vigyázott ránk az éjszakákban és hatalmas szívéből mindenkinek jutott egy kis szeretet. Mindig mindenkinek segítette, de ő nem szólt, nem kért segítséget. “Jól vagyok, nyugodj meg.” Egy hete ezek voltak felém az utolsó szavai. Akkor már érezte, hogy nagy harcra készül, mégsem akart ezzel senkit sem terhelni. Asztalán ott a hegedűje és az utolsó rajza. Bennünk az üresség? Nem, mert halljuk vidám szavait, nótáit és intelmeit. A szívünkben őrizzük örökre, mert “Ő volt az összetartó” és marad is, míg emlékezünk rá.
/Virányiné Reichenbach Mónika/

Fotók: E. Várkonyi Péter


2021-11-29