Tóth László

I. Bemutatkozás

tothPázmándon születtem, házasodtam, ide születtek a gyermekeim is. Munkám, hivatásom mellett 1994 óta képviselőként aktívan részt veszek az önkormányzat és a közösség életében.

Útjaink, járdáink felújítását elkezdtük, a Faluközpont terveit elkészítettük. Folytatni kötelességünk! Meggyőződésem, hogy településünk még az eddiginél is nagyobb fejlődésre képes. Kérem, támogassanak minket a célok megvalósításában!

Igyekeztem segíteni kisebb beruházások megvalósítását is, a Szabadság utcáról nyíló Kis-köz járdájának elkészítését, közvilágításának kiépítését, a gyalogos híd megépítését. Aktívan részt vettem a Táncsics utcai járda betonozásánál is. Persze sok közreműködő segítségével, amiért hálával tartozom.

Valamennyi intézményünk tűzbiztonsági/tűzvédelmi szabályzatát aktualizáltam, védelmi terveket készítettem. Önkormányzatunk delegáltja vagyok a katasztrófavédelmi képzéseken.  Polgármester asszony munkáját támogatva felvállaltam a lakossági panaszok kezelését képviselői fogadóórámon. Tapasztalataimmal, tanácsaimmal folyamatosan stabil támasza voltam polgármester asszony fiatalos dinamizmusának.

Bővült, megújult a Művelődési Ház egy része. A további felújítást támogatom. Újkosárlabda pályát építettünk. A sportöltöző felújítását 800.000 Ft-tal támogattuk.

Az egészségünk a legnagyobb kincs. További ingyenes szűrőprogramokat szervezünk, kiemelten az időseink számára. Az orvosi rendelő felújítása is ránk váró feladat.

A múlt nehéz örökségei is adnak tennivalókat. A szennyvízcsatorna beruházással el kell számolni! 2010 augusztusában az óvodaépület-bővítés pályázati elszámolása sem történt meg határidőre, majd 20 milliós kárt okozva. Ez minden pázmándit terhelt. Ki kellett gazdálkodnunk! Végig polgármester asszony mellett álltam, és sikerre vittük.

Egy immár tapasztalt polgármester, egy rendületlenül kitartó képviselőtestület is kevés, ha nincs összefogás. Hálás vagyok azért, hogy segítették munkánkat! Együtt mindenre képesek vagyunk a továbbiakban is, csak hit és akarat kell hozzá, no és egy jó választás!

II. Elérhetőségi adatok


Név: Tóth László
Postai cím: Pázmánd Község Önkormányzata, 2476 Pázmánd, Fő u. 80.
Telefonszám: 06 (22) 238 004
Telefaxszám: 06 (22) 238 005
Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján
E-mail: toth.laszlo@pazmand.hu
III. Dokumentumok
Kötelező igazolások

2015-10-27