Önkéntes Tűzoltó Egyesület

A pázmándi tűzlovagok

Régre nyúlik vissza a pázmándi tűzoltó-egyesület története. Nem fogunk persze történelmi magyarázatba, főleg nem a 125 éves elmúlt évekébe. Az viszont tény, hogy az egyesület 2009 májusában igen nagy ünnepléssel és felhajtással emlékezett meg a 125 éve fennálló tűzoltó egyesületről. A Pázmánddal foglalkozó írások szerint az 1800-as évek végén bizonyos Lyka Döme örökölte a pázmándi birtokot édesanyjától. Az örökös fejlesztette a birtokot és ekkor létesítette megelőzésként a tűzoltó szertárat, ahová a korabeli felszereléseket is beszerezte. A testület tagjai akkor is falu népéből kerültek ki. És ez ma sincs másképpen.

Csaknem hatvan most az egyesület taglétszáma. Ebbe a létszámba fiatalok, idősebbek egyaránt tartoznak. Elsősorban azonban azok az öregek, akik még alapításuktól kezdve örökölték valamilyen szülői ágon a tagságot, mert a tűzoltószeretet öröklődik. Ezt a hivatást, aki megszereti, az életét is kész adni érte, ha úgy adódik.

A tűzoltást a mentést a bajok, katasztrófák idején egy tizenöt fős állandó készültségben lévő csapat végzi. Ők kipróbált és profi riadólánc segítségével indulnak a riasztásra, ha megszólal a telefon jelző csengője. A falu különböző részéből pár perc alatt érnek a központban lévő laktanyához és négy-öt percen belül indul a több mint 20 éves IFA jármű, vagy a közelmúltban megvásárolt és nagy társadalmi munkában megépített Ford műszaki mentőszer.

Hihetetlen az az akarat és tettrekészség, amelyet a tagok produkálnak. Minden esetben teljes a létszám a káreseteknél. Ha műszaki mentésnél kell helyt állni, vagy egy közúti balesetnél, esetleg egy nagyobb tűznél, a tagok mindenre bevethetőek, mert a folyamatos továbbképzés soha nem marad el. A tagok pótlása is megoldott. Több alkalommal tartanak alapfokú tanfolyamokat, ahol az önkéntesek tagsága folyamatosan gyarapszik. Az elméletet és a gyakorlatot itt megszerzik, de kimondatlanul is a legtöbb gyakorlatot az éles helyzetekben szerzik az önkéntesek. Amiből persze van elég. A számstatisztikát most mellőzzük, elég csak néhány kiemelkedőbb káresetet megemlíteni, amikor hálával gondolnak a pázmándi önkéntes tűzoltókra, mert szakértelmük már csaknem egyenrangú az önkormányzati tűzoltókéval. Nagyon sok esetben a helyzeti adottságból adódóan, előbb érnek az eset színhelyére, mint a székesfehérvári, hivatásos egységek. Előfordult, hogy a tapasztalt pázmándiak mindent megoldottak, kimentették a személygépkocsiba beszorult sérültet, eloltották az igen veszélyes tetőtüzet, felhozták a beomlott pincéből a sérültet vagy éppen állatot mentettek a szorult helyzetből.

Riasztáskor persze semmi nem szent. A vasárnapi vagy az ünnepi ebéd, a templomi névadás, a megkezdett munka. Ha a mobiltelefon kijelzőjén megjelenik az ismert szám, a hívó csak annyit kérdez, menni kell? Riasztás? S ha mégsem, akkor jön a megkönnyebülés. Folytatódhat a megkezdett program. De sok tűzoltó éppen az ellenkezőleg él. Alig várja a riasztást, mert a szervezetének „kell” az adrenalin. Kell az élethez a nem kis izgalom, a tenni akarás, a csapatmunka. És a végén természetesen a siker. Amikor hálával köszönik meg a károsultak, hogy megakadályozták a nagyobb bajt.

Legyen éjjel vagy nappal, a különleges kis közösség állandóan működik. Nem volt ez másképpen amikor a falu végére éjféltájt érkezett a segélyhívás. Ég a présház! Benne ketten, férj és feleség. Éppen a lefekvésen voltak túl, amikor egy rosszul szerelt és zárlatos akkumulátor töltőtől lángra kapott a vezeték. Hiába is kezdték oltani, a lángok nagyon gyorsan és veszélyesen terjedtek. Annyi idejük maradt a bennlakóknak, hogy kiszaladjanak az emeleten lévő hálóból és tárcsázzák a segélykérőt. A segítség nem késett. Az önkéntes egyesület Ifa fecskendő szirénájának hangja töltötte be az éjszakai falu csendjét, majd ezt a szivattyú motorjának berregése váltotta. Az összeszokott pázmándi önkéntes tűzoltók kezében pillanatok alatt a fecskendők vízsugara oltotta a tetőt és mindent, a lángokat, amely beborította az egész házat. A házaspárnak sikerült kimenekülnie az égő pokolból, a ház berendezését is sikerült részben megmenteni. Pár hónap múlva újjáépült a leégett lakrész, a tűzre már csak a színes fotók és a tűzoltók emlékeztek.

Ez csak egy eset volt a számolatlan sok közül, amelyben az önkéntesek kerekedtek felül. Számolatlanul lehetne sorolni az elmúlt évek beavatkozásait. De elmondásuk szerint ezért vannak ők. Ezért vannak a falunak, hogy ha baj van, azonnal segítsenek. Elismertek és megbecsültek. Az elismeréseket azonban nemcsak a beavatkozások után kapják, hanem akkor is, amikor első, második helyezést érnek el a fiatalok a nemzetközi vagy országos versenyeken. Ezek a díjak jelentik azt, hogy van utánpótlás. Ahogy a 125 évvel ezelőtti tűzoltóknak is mindig volt. Folyamatos volt az öröklődés. Apáról fiúra, ritkábban lányra szállt az önkéntes hivatás gyakorlása.

S ez az öröklődés ma sem szűnik meg. Pázmánd tűzbiztonsága a maximális! Ehhez persze az is szükséges, hogy a pázmándiak is őrködjenek, a tűz ne legyen úrrá a falun soha. Szerencsére nagy, emlékezetes tűzvészről nem lehet beszámolni. S remélni lehet, hogy ez jó ideig még így is marad!

E.Várkonyi Péter

www.pazmandote.hu