Isten hozzád Pázmánd! (Egy ünnepi cikk margójára)

Print Friendly, PDF & Email

Néztek már körül saját házuk táján? Lopott a szívükbe valaki mostanában valami olyan megmagyarázhatatlan pillanatot, ami felejthetetlen élményt okozott? Egyáltalán észrevesszük mindezt önző, rohanó világunkban? Mert néhány nap alatt az arra fogékonyak rájöhettek, milyen szerencsések, hogy vannak, akik mindezt újjáélesztik a mindennapok malomkerekében. Ha azt halljuk Parajd, vagy Székelyhíd, legtöbbünknek azonnal beugrik a gyönyörű Erdély, jó esetben a sóbánya, vagy a határ menti kis település.

cikk1

Persze vannak olyanok is, akik kapásból, tőlem is pókerarccal kérdezik, hogy Szlovákiában vannak-e az említett helyek. Kicsit szánom őket, de talán nem ők a hibásak. Amikor meg visszakérdezek, hogy érezték-e valaha árvának magukat, még mindig nem esik le semmilyen összefüggés, csak fél komoran jön a válasz: Hát nem, de vagy egy éve összevesztünk anyámékkal… Én meg, örülj, hogy van kivel. Talán én misztifikálom túl a dolgokat, vagy ők becsülik alá, döntse el mindenki saját maga. Egy biztos, a néhány napból, amelyet Pázmándon töltöttek a fent említett települések otthonaiból, Böjte Csaba szárnyai alól érkező árva gyerekek, néhányukkal beszélgetve, templomi, vagy a „csak úgy stílusú” éneküket hallgatva, egyértelművé vált, sokkal gazdagabbak, őszintébbek, álarc mentesebbek, mint bármelyikünk, akik az életet sok oldalról tapasztalva szidjuk, miközben van kivel összevesznünk, van miből és mindig van miért.

cikk2

Ezek a gyerekek minden étkezés előtt imádkoznak – igen, mert így tanították őket, mondhatnák sokan. Mindenért hálásak, amit kapnak, adományt, szálláshelyet, ételt, színesebb világot. Ez utóbbi látásmódot, a szándékosan növesztett szürke hályog helyett, talán nekünk is el kellene sajátítani értékrend bővítés címszó alatt. Kinek nem inge, persze ne vegye magára. Szándékosan nem említek neveket, segítőket, mert nem ez a lényeges számukra sem. A tudat, hogy megtehették és megtették, ennél sokkal fontosabb. Egy felsőbb erő majd kezet nyújt, amikor jónak látja. A kirándulások, a rengeteg program, amellyel gazdagodtak, mind-mind örök emlékként ivódik beléjük, hiszen ilyenkor róluk szól minden, körülöttük forog a világ. Ahogy Csaba testvér „jobb keze, a székelyhídi tyúkanyó” Kovács Ágnes is fogalmazna, ez az, amikor Angyalok érkeznek Angyalokhoz. Amikor az önzetlenség, segítő tenni akarás találkozik az őszinte gyermeki tekintettel, akkor alakul ki az a valami, amelyet nem magyarázni és ostoba célokra használva kell hirdetni, hanem ott, abban a pillanatban megélni. Nincs később, nincs újra, akkor, abban a minutumban történik minden. Ez a csoda. Nem mindenkinek adatik meg.

cikk3

Lehet hinni benne, vagy vitatkozni, hadakozni ellene. Amikor legalább tíz másodpercig az én tekintetem találkozott a templomban egy éneklés közben rám szegezett kislány tekintetével, belefeledkeztem minden tevékenységembe és már a dallamot sem hallottam. Rengeteg gondolat futott át az agyamon, ami egyébként sokkal hosszabb idő alatt fogalmazódik meg gondolkodó földi halandóban – tíz másodpercig én tűntem árvának, de megérte. Azt hiszem, tényleg vannak csodák, de ezt csak halkan mondom, nehogy valaki megkérdezze, Székelyhíd, vagy Parajd Szlovákiában van-e.

Jegyzet, fotók: Pázmánd Sajtó (Éger László)


2015-08-27