Elindult a Pázmándi Pódium

Print Friendly, PDF & Email

Március 20-án indult hagyományteremtő útjára az ingyenesen látogatható Pázmándi Pódium Irodalmi Kávéház.

A tervek szerint kéthavonta várja az érdeklődőket a Hét Forrás Művelődési Ház. Az ötletgazda önkormányzati vezetés eltökélten támogatja, hogy igenis a vidéki ember is kultúrára éhesen, színvonalas előadások, rendezvények hangulatában akarja átélni költőink, íróink nagy műveit a földművelő, gazdálkodó emberen át az értelmiségi pázmándiig. “Ezt életre hívni és éltetni kötelességünk!”

Igazi kávéházi hangulat varázsolódott a könyvtárba az irodalom kedvelőinek. Az első alkalomra tervezett Márai Est sikeresnek bizonyult, hiszen több korosztály is képviseltette magát. Csányi Zoltán előadásában Márai Sándor életét kísérhettük figyelemmel születésétől a haláláig, amelyet az előadó egyes szám első személyben, a magyar író, költő, újságíró saját szavaival prezentált. Ilyen volumenű és teljességű, Márai életét bemutató est nincs még egy az országban. Az előadó mesélt, szavalt, idézett, miközben a kivetítőn az adott korszakról jelentek meg családi, vagy éppen háborús diaképek, levelek és művek. A kellékként funkcionáló íróasztal korhűen mutatta be a ’900-as évek Márais relikviáit. Az est végén rendkívüli hatást váltva ki a „kávéház” nézőközönségéből, az a bizonyos fegyver is eldördült… Manapság az irodalom nem egy kelendő dolog, ezért is öröm, hogy a tervezett összes szék „elkelt” a tizennégy évestől a hetven évesig. S ahogy a „keménykötésű” Márai írta volna, a beszűrődő pázmándi harangszó is tökéletes illeszkedéssel kondult az előadás közben, a legmegfelelőbb hatást vadászva. Március 20-án, bő egy órán át, minden egyben volt. S igen, most már nagyon is tudatosultak bennünk az író szavai: „Éltem egyszer én, Márai Sándor”.


“A Márai Est erénye többek között az, hogy nem kalandozik el a bulvár “intimpistás” világába, hanem hitelesen követi az életrajzát.”        

Usztics Mátyás
színész, rendező

 

DSC_7484DSC_7502


2014-03-21