A nemzetközi férfinap alkalmából

Print Friendly, PDF & Email

A nemzetközi férfinap alkalmából az alábbi mesével szeretnénk megköszönni településünk valamennyi férfi lakosának a gondoskodást, szeretetet, és figyelmet melyet felénk nők felé tanúsítanak nap mint nap.

 

Virányiné Reichenbach Mónika
polgármester
Zámbóné Vajda Adrienn

alpolgármester

A dicső lovag meg a két királykisasszony

A lelke mélyén minden férfi hős, csillogó páncélú lovag: A szeretett nőt szolgálva és óva-védve óhajt sikereket elérni. Amikor azt tapasztalja bíznak benne, képes működésbe hozni lelke legnemesebb erőit: örömmel, szívesen gondoskodik társáról. Ha viszont nem érzi a bizalmat, elveszíti ezt a fajta indíttatását, és egy idő után teljesen felhagy a gondoskodással.

Képzeljük csak el, hogy egy lovag poroszkál az elhagyott úton. Hirtelen segítségért esedező női hang üti meg a fülét. Újult erővel ösztökéli lovát vágtára, és a közeli kastélyhoz siet. Látja ám, hogy a királylányt el akarja rabolni egy rettentő sárkány. A nemes lovag előrántja a kardját és lekaszabolja a sárkányt, mire a királylány hálától és szerelemtől csillogó szemmel borul a nyakába.
Kitárul a vár kapuja, a lovagot a királylány családja és a várnép nagy ünnepléssel fogadja. Hősként tisztelik, és a király felajánlja neki a lányát és fele királyságát.
Alig egy hónap múlva a nemes lovag ismét portyára indul. Hazafelé azonban egyszer csak hallja, hogy szeretett királykisasszonya ismét a segítségért kiáltozik: újabb sárkány tört a kastélyra. A lovag megsarkantyúzza derék paripáját, előrántja kardját, és készül lekaszabolni ezt a sárkányt is.
Mielőtt azonban lecsapna rá, a királykisasszony kiszól a toronyból: “Ne a kardoddal menj neki, használd inkább ezt a lasszót! Sokkal jobban jársz vele, meglátod.”
Ezzel már dobja is a lovagnak a lasszót, és gyorsan elmagyarázza mi vele a teendő. A lovag némi tétovázás után a sárkány nyakába veti a hurkot, és erősen megrántja. Ez a sárkány is elpusztul, és újfent nagy az öröm az egész országban.
A díszlakomán csak a lovag búslakodik: úgy érzi, valójában nem is csinált semmit. Mivel a királykisasszony lasszójával ejtette el a sárkányt, nem pedig a saját kardjával, valahogy nem tartja magát méltónak a vár népének bizalmára és csodálatára. Az eset kissé megviseli a lelkét, és bánatában még arról is megfeledkezik, hogy kifényesítse a páncélját.
Újabb hónap elteltével felkerekedik megint. Amikor felköti a kardját, a királykisasszony óvatosságra inti, és figyelmezteti, ne felejtse otthon a lasszót.
Néhány nap múlva , már hazafelé mentében hallja ám, hogy egy minden eddiginél rettentőbb sárkány garázdálkodik a vár kapujában. Kivont karddal előreront, de hirtelen elbizonytalanodik: hátha jobb lenne a lasszót használnia. Amíg így tétovázik, a rettentő sárkány hatalmas tűzcsóvát fúj rá és megégeti a jobb karját. A lovag zavarodottan felnéz, és meglátja a királylányt, aki a kastély tornyából neki integet.
– Itt ez a méreg! – kiáltja. – A hurok, úgy látszik nem használ.
Ledobja a lovagnak a méregfiolát, amelyet az azon nyomban a sárkány torkába hajít. A fenevad ki is múlik, van nagy örvendezés, meg ünneplés, de a lovag némileg megszégyenülten üldögél a királykisasszony mellett a díszvacsorán.
Egy hónappal később újra útra kel. Ahogy kardját az oldalára csatolva felpattan lovára, a királykisasszony a lelkére köti, legyen óvatos és ne feledje otthon a lasszót meg a mérget. A lovagot most már fölöttébb idegesítik a királyi arája tanácsai, de a békesség kedvéért még megfogadja mindkettőt.
Amint megy, mendegél, egy másik vár közelében hallja ám, hogy egy női hang segítségért kiált. Megsarkantyúzza lovát és vad vágtába csap. Rosszkedve, levertsége egy csapásra szertefoszlik, önbizalma visszatér. Ereje teljében már éppen lekaszabolná a sárkányt, de a kard megáll a kezében. Újra tétovázni kezd: “Kard, lasszó vagy méreg?” – latolgatja. – Vajon a királykisasszony mit tanácsolna?”
Egy szempillantásig moccanni sem tud zavarában, aztán eszébe jut, miként cselekedett volna mielőtt még megismerte a királykisasszonyt, amikor tudta, hogy csak erős kardjában bízhat. Egyet sem tétovázik tovább: eldobja a lasszót, a mérget, és a régi jó fegyverével nekiront a sárkánynak. Le is kaszabolja, és itt sem marad el a heje-huja, dínomdánom, meg a nagy örvendezés.
A csillogó páncélú lovag soha többé nem tért vissza a királykisasszonyához, ottmaradt a másik várban és boldogan élt, míg meg nem halt. Még meg is házasodott, igaz, csal azután, hogy megbizonyosodott róla: az itteni királykisasszony még hírből sem ismeri a fegyvereket.

Ha a nő nem felejti el, hogy lelke mélyén minden férfi csillogó páncélú, dicső lovag, e tanulságos kis mese segíteni fogja a férfiak alapvető igényeinek felismerésében. Bár a férfiak néha örülnek a gondoskodásnak és a figyelemnek, ha túl sokat kapnak belőle, az csak megrendíti az önbizalmukat és elvadítja őket a párjuktól.


2015-11-19