Lélekindító morzsák

Ébredj fel alvó Magyarország (dalszöveg)

Ébredj fel, alvó Magyarország,
Az éjszakának vége már!
Halld meg, az Úr szól hozzád,
Nyisd meg a szíved, hallgasd szavát!

Nem oly rövid az Úr keze,
Hogy ne szabadíthatna meg téged.
Nem oly süket az Úr füle,
Hogy ne hallhatná meg kérésed.

Elzárnak tőle vétkeid,
Eltakarják őt bűneid.
Térj meg hát hozzá, s ő megsegít,
Békülj meg vele, s ő megszabadít!

Felhasad világosságod,
Kinyílik majd gyógyulásod,
Az Úr meghallja a kiáltásod,
Ha jajgatsz, azt mondja: „ím, itt vagyok!”

Vezérel téged szüntelen,
Megelégíti lelkedet.
Mint öntözött kert, olyan leszel,
Forrás, mely soha nem apad el.

Kelj fel, mert eljött a világosság!
Kelj fel hát végre, Magyarország!
Kelj fel, és készítsd az Úr útját!
Kelj fel és hirdesd igazságát!

Ébredj fel, alvó magyar nép,
Istentől választott nemzetség!
Királyi papság, elhívott nép,
Halld meg az Úr üzenetét!

Emeld a magasba szemedet,
Lásd meg az Urat, Istenedet!
Hegyek és halmok megrendülnek,
De az ő irgalma soha nem múlik el!

Advent

Valaki jön – de te nem veszed észre!
Valaki közeledik hozzád – de te bezárkózol!
Valaki kopog nálad – de te átalszod látogatását!
Valaki belép hozzád – de te házon kívül vagy!
Valaki nálad lakik – de te kidobod őt!
Valaki feltárulkozik – de te a szavába vágsz!
Valaki vár rád – de te hátat fordítasz neki!
Valaki segítséget kér – de te megkeményíted szívedet!
Valaki ajándékot ad neked – de te elásod azt!
Valaki végtelenül ráér – de veled sosem lehet beszélni.
Valaki nyugalmat hoz – de te szétszórt vagy!
Valaki jön – de te csak magadat látod!
Amíg csak jön – mindig megváltozhatsz!

Forrás: Publik-Forum Extra, Barmherzigkeit

Ismeretlen költő: Mindig csak adni

A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom.

Avilai Szt. Teréz: Krisztusnak itt a földön…

Krisztusnak itt a földön
nincs keze,
csak a tiéd.
Krisztusnak itt a földön
nincs lába,
csak a tiéd.
A te szemeddel tekint
könyörületesen a világra.
A te lábaddal jár szerte,
hogy jót tegyen.
A te kezed,
amellyel áld.

Teréz anya imája

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak,
mégis szeresd őket!
Ha jót teszel, megvádolnak,
hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet,
mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy,
hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel,
mégis érj célt!
A jó, amit ma teszel,
holnap már feledésbe megy,
mégis tedd a jót!
A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz,
mégis légy becsületes és nyílt!
Amit évek alatt felépítesz,
lerombolhatják egy nap alatt,
mégis építs!
Az embereknek szükségük van segítségedre,
de ha segítesz, támadás érhet,
mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van,
s ha verést kapsz cserébe,
mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!

Egy kalkuttai gyermekotthon falán a következőket olvashatjuk:
Adj időt a gondolatnak –
Erőd forrása ez.
Adj időt az imának –
A legnagyobb erő a Földön ez.
Adj időt a mosolynak –
A lélek zenéje ez.

Adj időt a játéknak –
Az örök ifjúság titka ez.
Adj időt a szeretetnek
s légy szeretett –
Isten adománya ez.
Adj időt az adakozásnak –
Önzésre nem juthat idő.

Adj időt az olvasásnak –
A bölcsesség kútja ez.
Adj időt a barátságnak –
A boldogság útja ez.
Adj időt a munkának –
A siker ára ez.

Adj időt a szeretetnek
A Mennyek kulcsa ez.

A csend gyümölcse az ima.
Az ima gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a béke.

Teréz anya: A legszebb a világon

A legszebb nap?
A ma.

A legnagyobb akadály?
A félelem.

A legkönnyebb?
Tévedni.

Minden rossz gyökere?
Az egoizmus, az önzés.

A legszebb szórakozás?
A munka.

A legveszedelmesebb vereség?
A bátorság hiánya.

A legjobb tanítók?
A gyermekek.

A legszükségesebb szükségszerűség?
Önmagamat ajándékozni.

Mi boldogít a legteljesebben?
A másik embernek hasznára lenni.

A legveszedelmesebb hiba?
A rossz kedélyállapot.

A legközönségesebb érzés?
A bosszú és a gyűlölet.

A legszebb ajándék?
A megértés, az együttérzés.

A nélkülözhetetlen?
Az otthon, a valahová tartozás.

A jóleső érzés?
A belső béke.

A legjobb megoldás?
Az optimizmus.

A legnagyobb megelégedettség?
Az elvégzett kötelesség.

A legnagyobb erő a világban?
A hit.

A legfontosabb emberek?
A szülők.

A legszebb a világon?
A SZERETET.

Régi ír áldás

Legyen időd a munkára – ez a siker ára.
Legyen időd a játékra – ez az örök ifjúság titka.
Legyen időd a nevetésre – ez a Lélek muzsikája.
Legyen időd a gondolkodásra – ez az erő forrása.
Legyen időd az olvasásra – ez a bölcsesség alapja.
Legyen időd, hogy kedves légy – ez a boldogsághoz vezető út.
Legyen időd az álmodozásra – kocsidat majd egy csillaghoz vezeti.
Legyen időd, hogy körülnézz – túl rövid a nap ahhoz, hogy önző légy.
Legyen időd, hogy szeress és téged is szeressenek – ez isteni kiváltság.

dr. Papp Lajos: Az én miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor, kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a rossz: – Merre van Istene!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a nagyvilág,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor a Pokol szabadul a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod,
S mondd: URAM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen,
S millió szegény a nincstől hal éhen,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: URAM, ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, – sőt, ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy tagadd meg ŐT,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram, segíts, S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak…
Ó lélek, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram, MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a nagyhatalmak a békét tárgyalják,
Mikor a béke sehol, csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt? ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a rossz, támad, s tombol…
URAM, MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!

ÁMEN.

UTÓHANG

S akkor megszólal a MESTER, keményen – szelíden,
Távozz Sátán – szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?

BÍZZATOK! Hisz’ én megígértem Nektek:
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig – VELETEK MARADOK!

Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt,
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess enyhet adó forrás
A szeretetedre szomjazóknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad
Minden hozzád fordulónak,
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen, ki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged!

Őrizzen hát ez az áldás,
Fájdalomban, szenvedésben,
Örömödben, bánatodban,
Bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg önmagadnak,
És a Téged szeretőknek.

Endrődi Sándor: A celli búcsú

Mélységes erdők sűrűjén át

Magános út vezet;

Az úton egy szegény, erőtlen

Asszonyka lépeget.

Gonosz hely, rabló nép tanyája.

Az est is éjre vál’. –

“Megállj” hangzik a sűrűségből

S a sápadt nő megáll.

Kibuknak nyolcan is, s előlép

A rabló nép ura:

“Hová ballagsz, te sápadt asszony,”

“A celli búcsúra.”

“S mit vissz’ a celli Máriának?

Mutasd a kincseket”;

“Oh, nem viszek én semmit néki,

Csak tiszta szívemet!”

Fogják, motozzák: mindhiába!

Szegénynek semmije!

“Elő, elő hát a szívét, hogy

Igazán hadd vigye!”

S melléből éles, gyilkos késsel

Kitépik a szívet.

Azután kötényébe dobják:

“Most indulj és vigyed!”

S az asszony – oh csudák csudája –

Nem hull a földre, nem:

Köténykéjét kezébe fogva

Megindul csöndesen.

Arcán a holtak sárgasága,

Ruhája tiszta vér –

Az égen hajnal pírja reszket,

Amikor Cellhez ér.

De hallga! mi zsibong a légben?

Hang, milliónyi hang!

Cellben magától megszólamlik,

Zeng-bong a sok harang.

A pap – miséjét abbahagyja,

Fölkelnek a hívek,

Mindenkit egy érzés ragad meg,

Mindenki megy, siet.

S égő gyertyákkal, szent zászlókkal

Tódulnak kifelé –

Ki szívét hozza Máriának:

A véres nő elé…

Könnyel fogadják, védve hozzák

Az Úr házába őt,

Hol végre összerogy szegényke

A drága Szűz előtt.

S a Szűz Anyának márványszobra

Az oltárról lelép,

Kezébe veszi halk fohász közt

A jó asszony szívét.

S míg könnytől, vértől ázva-fázva,

Félholtan fekszik ott:

Ím, mellén forradás se’ látszik

S belül a szív dobog.

Az ámulattól, a csodától

Meghatva áll a nép.

Ragyogó díszbe öltözködve,

Új pap mond új misét –

És szinte fel, az égig harsog

A háladó ima:

“Hozsánna néked Isten anyja,

Áldott szűz: Mária!…”

A kereszt imája

Keresztet a földön minden ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban vagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.

Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét, Krisztusi erővel.

Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud
Még a másik zokog, és le a földre rogy!
Van aki büszkén viszi, hisz más úgysem látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.

Van, aki zokogva zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll, s ha lehet leteszi,
Van aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van aki keresztjét más vállára rakja
Abban a hiszemben, hogy vissza már nem kapja,
Van aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
Segít társain, segít mert akarja.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfogadni, hej de sehogy sem akartam,
Sírtam lázadoztam még össze is törtem
S ó csodák csodája újra nőtt előttem.

Így aztán fölvettem gyönge vállaimra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba
Tövises utamon elgyöngült a lábam,
Vittem a keresztet s meggörbült a hátam.

Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát,
Akartam feledni napsütéses tájon,
De a keresztem fáját ott is megtaláltam.

És akik ismernek szinte egytől-egyig
Mind kigúnyoltak és lettek csúfolóim.
Tövises koszorúmat jól fejembe nyomták,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.

Mert hát keresztemet nehéznek tartottam,
Azért hozzá több más kis keresztet kaptam,
Immár ott állnak szeretteim sírján,
Megszaporodott már hatalmas keresztfám.

Meg is öregedtem, a hajam fehér lett,
De az én keresztem súlya könnyebb nem lett.
Naponta növekszik szívemben a súlya,
Vagy én lettem gyengébb, a vállam már nem bírja?

Ó de sokszor, de sokszor szeretném letenni
Azt hiszem, hogy tovább nem bírom már vinni!
Vérzik a szívem is, a lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.

Cirenei Simon ki vinni segítetted
A Jóisten áldjon jóságodért téged.
Tudom, ha meghalok eltemetnek engem,
Síromra tűzik majd a végső keresztem.

Akkor majd azt mondom: én Uram, Jézusom,
Nehéz a keresztem, most már visszaadom.
Esdve kérem tőled édes jó Istenem

Üdvözítsd,az égbe az én szegény lelkem.
Boldogítsd örökre az én fájó szívem.

Ismeretlen szerző: A saját kereszted

Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz:

„Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz, Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat.”

„Rendben van gyermekem!” – válaszolta Jézus és levette róla a keresztet.

Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet.

Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni.

A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet.

„Azt kérem, ott, ami a sarokban van!”

„Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!” – felelte Jézus.

Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom. Nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját „keresztünk” súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz…

Ezeket kérem a számodra…(Ősi Ír áldás)

Ezeket kérem a számodra:
Nem azt, hogy soha ne érjen szenvedés,
Sem hogy elkerüljenek a feladatok.
Meg azt sem kérem, hogy utadat rózsák szegjék,
És hogy könny soha ne csurogjon végig arcodon,
Vagy hogy soha ne tapasztald meg, mi a fájdalom.
Mindezt nem kívánom neked.

Ha így lenne, a könnyek nem tudnának
Új felismerésekhez elvezetni,
A fájdalom nem ötvözne nemesre.
Hogyan vigasztalhatna meg
A Boldogasszony és Gyermeke Mosollyal és reménységgel,
Ha nem ismered a szenvedést?

Kívánságom számodra ennél ezerszer gazdagabb.
Őrizzed lelkedben a hálát,
És a köszönet ki ne fogyjon ajkadról.
Szíved legyen telve
A visszaemlékezés gazdag szépségével
Arról, ami betöltötte életedet.

Azt is kívánom, hogy bátran nézz szembe
Életed feladataival és a próbákkal,
Amelyeket kitesz.
Amikor pedig súlyosnak érzed keresztedet
És a csúcsot meredeknek, ahova az út vezet,
Pontosan akkor növekedjen meg benned
A remény és a bizalom.
Ilyenkor jussanak eszedbe azok az évek,
Amikor melletted volt Isten kegyelme és öröme,
És volt igaz barát, aki reményt adott.
A múlt erőt ad arra,
Hogy kivárjad a vihar elmúltát
És a felhők elvonulását.
Így lesz elég erő és idő,
Hogy a magad hegycsúcsára feljuthass.
Barátodban az Isten Fia mosolyog rád!
Maradjon meg benned
Ez a biztos tudás mindörökre,
S akkor megtalálsz mindent,
Amire vágyódsz, és ami boldoggá tesz.

Wilhelm Nakatenus SJ (Aachen, 1682.) : Egy meghallgatott imádság

Erőt kértem az Úrtól,
s Ő nehézségeket adott, melyeken megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam,
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam,
gondolkodó agyat adott és testi erőt kaptam,
hogy dolgozzam.
Kértem bátorságot,
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.
Áhítottam, hogy szeretni tudjak,
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
akiken segítsek.
Kegyes jóindulata helyett alkalmat kaptam a jóra,
és mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Imádságom meghallgatásra talált.

Krisztus panaszai
(A lübecki Krisztus-szobor felirata)
Ti Mesternek hívtok és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek, és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok és nem néztek rám.
Életnek neveztek, és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek, és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek és nem féltek tőlem.
Ha egyszer örökre elvesztek, ne okoljatok engem.